Vigyázz! Kész! REC! (Retro E-Sport Competition beszámoló)

2023. március 5-én egy nagy visszatérés tanúi lehettek azok, akik ellátogattak a budapesti Vault51 Gamer Bárba. Az utoljára 2019-ben megrendezett REC versenysorozat indult újra hódító útjára. Az előzetes regisztrációt és a helyszíni jelentkezéseket követően szinte teljesen betelt a tabella, a versenyzők szép számban jelentek meg, készen arra, hogy összemérjék erejüket a 2 legendás játékban: a Wizard of Wor-ban (C64) és Tetrisben (SNES).

A kommentátori székeket Hetényi Zoltán (SID) és Molnár Péter (EmPé) foglalta el, a közönség a játékosok mögött kapott helyet, a mérkőzéseket pedig egy LED tévén lehetett követni a helyszínen, illetve youtube-on élőben közvetítettük az eseményt. (A hanghibákért és a laggért elnézést kérünk, az okok megvannak, következő alkalommal ezeket kiküszöböljük.)

REC TETRIS közvetítés (2023. március 5.)

Az első felvonásban a Tetris elé ültek játékosaink. A 12 játékos közül Kope, Szanatin, Renton és Zazrak bizonyultak a legjobbnak, ők kerültek a TOP4-be. A harmadik helyért Kope és Szanatin küzdött meg, szoros mérkőzésen Szanatin 2-1-re kerekedett felül ellenfelén, így ő kaparintotta meg a harmadik helyet. A döntőben Renton és Zazrak mérte össze tudását. Talán a döntőre Renton kissé elfáradt, Zazrak meglehetősen könnyen, 2-0-ás győzelemmel zárta a mérkőzést, így Ő lett az első hely tulajdonosa.

A Wizard of Wor megmérettetésre 13 bátor Worrior jelentkezett. Itt már érezhetően tapasztaltabb játékosok vonultak fel, mint Tetrisben. Ez annak is köszönhető, hogy a REC korábbi évadaiban ez a játék állandó szereplő volt, mivel retro körökben az egyik legjobban játszható, legélvezetesebb e-sport-játéknak számít. Itt már voltak titkos befutók, nagy- illetve régi ellenfelek. A mérkőzések is jóval kiélezettebbek voltak, sokszor egy-egy apró mozzanat döntött. A legjobb 4 közé Matyi, LokkoLori, Feri és Lanre jutottak. A bronzmeccsen LokkoLori 1-0-s vezetésnél stílusosan egy párbajban kerekedett felül, s zsebelte be a harmadik helyet Matyi elől. A döntőben a nagy esélyes Lanre, és a meglepetés újonc Feri nézett farkasszemet. Lanre korábbi agresszív játékát látva Feri már a mérkőzés elejétől megpróbált kezdeményezni, de bátor játéka nem hozta meg a várt eredményt, Lanre villámgyors 2 menetben győzte le a rossz taktikát választó ellenfelét, s ragadta magához a végső győzelmet. Viszont Feri második helyezése így is dicséretre méltó.

REC TETRIS közvetítés (2023. március 5.)

A hangulatra nem lehetett panasz. A 2 narrátor végig együtt élt a játékkal, a közönség pedig biztatta, hajtotta a játékosokat a győzelembe, vagy épp a vereségbe, miközben a pincérek folyamatosan hordták a finomabbnál finomabb hamburgereket, koktélokat.

A verseny jelenlegi állása:

A második fordulót 2023. május 7-én rendezzük meg ugyanitt, a Vault51 Gamer Bárban. Az első forduló után nyitott kérdés, hogy ki tudja letaszítani a trónról Zazrakot és Lanrét, akik ellentmondást nem tűrő módon álltak fel a dobogók legfelső fokára.


Idén még 3 forduló kerül megrendezésre, még nem késő csatlakozni! A REC csapata is izgatottan várja a következő fordulót, a játékosok izgalmas összecsapásait, korábbi meccsek feszült visszavágóit, illetve új versenyzők, tehetségek bemutatkozását, és az egyre színvonalasabb mérkőzéseket. Reméljük, hogy a sikeres visszatéréssel hosszú távon is folytatódik a REC versenysorozat és hagyománnyá fejlődve egy összetartó videójátékos közösség stabil találkozási pontja lesz.

A következő forduló facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/1277656479799358
Regisztráció a következő fordulóra (2023. május 7. 16:00, Vault51): https://forms.gle/RH23w2BR4Pq5byUE9