Video Games Live beszámoló

Az utóbbi két hónapban eljutottunk oda, hogy miden hétre jut valami esemény, amin az Insert Coinnak valamilyen formában hivatalból ott a helye.

A múlt heti esemény kifejezetten impozánsnak ígérkezett: a Video Games Live európai koncertturnéja utolsó állomására érkezett a SYMA csarnokba.

Hogy ez miez:

Tommy Tallarico professzionális játékzeneszerző. Azzal, hogy több mint 300 videojáték elkészítésében működött közre, egy Guinnes rekordot tudhat magáénak … vagyis a játékzeneszerzés világában elég nagy arc. Az ő fejében fogant meg, hogy  (a Metallicához hasonlóan) a magaskultúra szintjére emeli tevékenységét azzal, hogy igazi nagyszimfónikus zenekarra hangszereli át zenéit.

2005-ben valósult meg a Tommy fejében összeállt elképzelés, Los Angelesben 11 ezer jegyet adtak el az első Video Games Live koncertre. Azóta a show többször körbeutazta a világot. És most épp a 300. fellépésükkel először érkeztek meg hozzánk Budapestre.

A felvezetés:

A show gazdája Tommy egy standup szerű előadással nyitja meg a bulit. Pár percbe belesűríti a koncert eszmei mondanivalóját: A videojáték már jóval több mint teenager srácok szórakozása. A mi generációnk együtt nőtt fel a játékokkal, így a videojáték mára a kultúránk meghatározó részévé vált … én meg csak bólogatok közben, hogy igen a csóka érzi a lényeget, ezzel a szöveggel akár csatlakozhatna az Insert Coin-hoz 🙂

A zene:

Ezügyben lehet túl nagy elvárásokkal érkeztem. Volt már szerencsém igazi nagyszimfónikus zenekart hallgatni élőben. Az egyik MÜPÁban rendezet CINEMUSIC koncerten értettem meg, hogy a modern hangtechnika milyen szinten zabálja fel a hangélményt. Ahogy ott, álá natúr, egy igazi koncertteremben élőben megszólaltak a hangszerek, az zsigerig, csontig hatoló élmény volt … borzongtam az elejétől a végéig.

Ehhez képest mit hozott a Video Games Live? … Már a nyitó számnál gyanús volt, hogy ez a hangzás nem jöhet ki pusztán a színpadon lévő zenekarból … nem volt fent pergődob, pedig a zenében jól hallhatóan ott püföltek egyet, mindenféle stúdióeffekttel megbolondítva, ami ebben az élő felállásban igencsak stílusidegenül szólt … gyorsan leesett, hogy az előadás félplaybackről megy … Innentől végig úgy éreztem, hogy a magaskultúrának szánt előadás itt nem más, csak egy hakni.

A zenekar bemutatásnál kiderült, hogy a zenészek mind magyarok. Olcsóbb a helyi erőt felbérelni, mint saját zenekart utaztatni végig a turnén (főleg ha az csak biodíszletnek kell). Mint a Cirque de Soleil, vagy a Coca Cola. Hogy ne legyen túl drága, a termék tartalmának nagy részét helyi erőforrásból hozzák össze; a Cirque de Soleil helyi artistákkal dolgozik, a Coca Cola meg helyi vízzel és cukorral önti fel a kólasűrítményt, amit az USA exportál.

Aki a hakni ellenére is említésre méltó zenei élményt hozott a színpadra, a kólasűrítménnyel érkezett amerikai énekeső, Riva Taylor volt. Azelőtt sose hallottam róla, pedig amellett, hogy olyan a hangja, amivel idehaza simán nyerne egy XFaktort, látványelemnek se utolsó.

Clipboard01

 

Ami még bejött, azok a számok között néha felbukkanó rövid filmek voltak. Többek közt ez https://www.youtube.com/watch?v=8sgePjc8STw és ehhez hasonlók.

Gondolatok:

Az élmény hatása alatt bennem az a kérdés fogalmazódott meg, hogy hol is jár ma a videojátékos kultúra?

Egy CINEMUSIC koncert bemutatja, hogy a 70-es évektől milyen szinten vált érett művészeti ággá a mozi. 1978-ban már a sci-fi műfaj is eljutott odáig, hogy John Williams szimfonikus zenekarra komponálta meg a Star Wars zenéjét, amit még a komolyzene rajongói is nagy becsben tartanak.

Ilyen szemmel nézve a videojátékoknak sincs miért szégyenkezniük. Bár a 90-es évek közepéig nem állt rendelkezésre technológia, amivel hi fi minőségű zenét tehettek volna a játékok alá, de már akkor a korlátozott technikai körülmények ellenére is emlékezetes dallamokat komponáltak a játékzeneszerzők.

Később a technika fejlődésével lehetővé vált, hogy hangzásban is mély zenei élményt rakjanak a játékok alá. A szimfonikus zenekarra írt Halo téma, a Morrowindhez komponált Elder Scrolls főtéma, a Super Mario Galaxy és még sokan mások bizonyítják, hogy a videojátékok ma már bőven tartanak ott, sőt valószínűleg meg is haladták azt a szintet, ahol a 1978-ban a mozi járt.

Mekkora kulturális teljesítmény szimfonikus zenekarra vinni videojáték zenéket? … sok esetben a mai játékok zenéit már eleve profi zeneszerzők komponálják szimfonikus zenekarokra. A kérdés inkább az, hogy ezek mint zenék, önmagukban mennyire ismertek, mennyire eladhatóak, mekkora közönséget vonzanak?

Az esküvőnk szertatásán és a vacsora közben hallható zenék több mint a fele videojátékokhoz írt zeneművek voltak, de a rokonságnak ebből semmi se tűnt fel, csak egy-két haver nézett kerek szemmel, hogy ez komoly? a Morrowind témával vonulok be, és a Super Mario Galaxyra vonulunk ki? … Miért ne? Mert szerinted kinek esik le itt ez a poén? … csak a néhány beavatottnak … ez nagyjából válasz ad arra, hogy ezek a zenék milyen széles közönséget érnek el jelenleg hazánkban.

TomAAmalvedhj