Ha édesapám tudta volna, hogy mit indít be azzal, hogy a kezembe nyomott egy kis orosz kvarcjátékot, egészen biztosan kétszer is meggondolta volna a dolgot. Akkor a Tom és Jerry volt a kedvencem, és a kis játék is macskáról és egerekről szólt – a kettőt összekapcsolni nem tartott semeddig, az interakció izgalmasnak hatott, így mindenféle gond nélkül beleraktam a macskám négy pozíciójának váltogatásán alapuló, mondhatni mindenféle pofonokkal síkra szálló játékmenetbe egy Legend of Zeldányi időt. Négy éves voltam ekkor.

Abban az időben ha videojátékozni akartál, egy Isten háta mögötti kisvárosban a ’80-as évek végén – ’90-es évek elején, a lehetőségeid elég hamar kimerültek. Ha kicsit tehetősebb családban éltél, lehetett C64-ed, ne adj Isten NES-ed (kizárólag Dévényi Tibor bohókás műsorát követően) – de a legtöbben ilyen kis orosz csipogó vackokkal rohangáltunk.

Mivel apu látta, hogy bejönnek ezek a mókázás előidézésére alkalmas marhaságok, szépen mindig hozott haza egyet-egyet, így eléggé el voltam halmozva. Bár a legtöbb játékban a tennivaló kimerült  a „kerüld ki-gyűjtsd össze-kapd el” szentháromság jegyében, egyszer egy boltban kiszúrtam magamnak a Casio Airforce Fighter gépét, ami már kicsit komolyabb volt, mint a többi ruszki csoda.

A cél az, hogy vadászgépünkkel kilőjük a felbukkanó tengeralattjárókat, csatahajókat és helikoptereket, vigyázva, hogy vissza ne nyaljon a fagyi. Ha a Tom és Jerry-s játékba belekerült 40 órám, akkor ebbe legalább 400. Eleinte csak álltam egy helyben és dobáltam le az aknákat, aztán rájöttem, hogy a Dpad-et nyomkodva (itt láttam ilyet először) nem árt helyezkedni is – kis lépés az emberiségnek… 🙂

Aztán persze mentek a csere-berék is, az egyik haveromnak Casio Western Bar gépe volt, amiben egy jókedvű Cowboy-al kell kilőni a bár kedves vendégeinek a rendelését, vigyázva a repkedő dinamitokra, a fogyasztói társadalom alakját képző feldühödött prolik által dobált almákra és persze arra, hogy a nemezis banditákkal folytatott tűzpárbajok alatt mindig mi lőjünk először.

De a legkomolyabb amivel találkoztam, az egy Game&Watch (vagy esetleg egy orosz kopija, már nem emlékszem) volt, méghozzá az Octopus. Ebben kis búvárokat irányítva kellett kibányászni egy hatalmas polip csápjai alatt pihengető kincsesláda tartalmát és ügyesen a felszínre hozni – figyelve, hogy a csápjaival nehogy lecsókoljon.

Így kezdődött hát a szerelem a videojátékokkal, ami aztán nem sokkal később egy GameBoy-al teljesedett ki, de erről majd a következő alkalommal, amikor felmerészkedek a padlásra… 🙂

• Tweet