2015

BUÉK!

Nagy reményekkel kezdünk neki a 2015-ös évnek. Szinte 100%-ra vehetjük, hogy ebben az évben végre jogerősen is bejegyzett egyesület leszünk, így megnyílnak előttünk a legális pénzcsapok … de felesleges tétlenül várni míg megtörténik a jogi csoda, bőven van mit enélkül is kütyülnünk.

Kitelepülések

2014 őszére már ott tartottunk, hogy minden hétre jutott legalább egy esemény, amin valamilyen formában jelen voltunk. Arra számítok, hogy ez 2015-ben se lesz másként.

Alaptevékenységünk, hogy mindenhova szállítunk retro kütyüket, ahova hívnak minket. Bár ennek vannak logisztikai terhei, de eddig mindig megoldottuk, hogy legyen ember, cucc, és szállítási kapacitás.

Rövidtávú cél, hogy a kitelepülésink minőségét jelentősen javítsuk. Kütyükben viszonylag jól állunk, bár még így is elég hosszú a beszerzési lista, de szerintem most arra kéne ráfeküdni, amiben eddig kb. sehogy nem álltunk: megjelenésünkben kéne sokat javuljunk.

Szükségünk lenne egy molinóra. Ehhez állványt, már szerzett nekünk SakmaN … kösszi érte … már „csak” design kéne hozzá, és kinyomtatni jól.

+ Felmerült az ötlet, hogy kitelepüléseket fel lehetne dobni egy LEGO fallal, amire bármikor fel lehet pakolni pixel artokat, és bármilyen videojáték kulturális utalást + a gyerekek is imádnák.

Saját bulik

Meghívásos kitelepülések mellett természetesen saját szervezésű bulikan is utazunk. Tavasz közepén esedékes a 9. Retro Kütyü Játszóház. Továbbra is cél, hogy folyton túlszárnyaljuk az előző buli méretét … erre a Retro Kütyü önmaga tematikus korlátai miatt nem hiszem, hogy képes lenne … inkább egy nagy videojáték kulturális rendezvény kéne összeszervezni, aminek csak része a retro kütyü, de azon túl lehetne ott bármi más műsor, ami valahogy reprezentálja a geek közösség igényeit: kerekasztal beszélgetések, találkozók, vásár, koncert stb …

Az egyesület vállalása volt még, hogy rendezünk kisebb tematikus bulikat.

A következő buli apropóját SakmaN VirtualBoy-ja adta, hogy kellene egy heppöning, ami méltó rá, hogy fejünkre húzzuk a Nitnendo legnagyobb üzleti tévedését 🙂 Ehhez össze kéne hozunk, egy Head Mounted bulit, amire összehordunk mindenféle „belenézős” 3D-s kütyüt: kis fejre vehető kvarcjátékoktól, az retro PC-s VFX 3D sisakokon és VirtualBoyon keresztül egészen a legújabb Oculus Riftig … mindet!

Biznisz

Ezen kívül tartozom egy vallomással. Az egyesület számtanilag elég csúnyán áll jelenleg. Az arcade gép és egyéb beszerzések levitték a pénzügyi mérleget mínusz 100.000 Ft-ra. Miközben jogi hátrányainkból kifolyólag nem igazán lehet komoly bevételünk.

Ezt próbáltam kozmetikázni pólók gyártatásával és eladásával. Volt némi haszon a bizniszen, de ilyen léptékben nagyon lassan hoznánk ki nullára az egyesület pénzügyi mérlegét … de nem lehetett nem észrevenni, mekkora érdeklődést váltottak ki a geek cuccok, amiket eladásra kínáltunk.

Érdemes lenne komolyan megfontolni, hogy szervezett formában gyártsunk, és adjunk el holmikat, amikkel terjeszteni lehet a videojátékos kultúrát .. tehát adja magát, hogy rendezzünk geek kult börzéket!