A tavalyi Animekarácsonyra hívtak minket először, hogy egy össznépi dzsemborin terjesszük a videojátékos kultúrát … kivittünk 4 gépet + TV-t, és azon játszattuk egy egész nap a jónéppel a retrót.
“- Figyelj kicsim, régi játékok régi tévéken! … – Régen tényleg ilyenek voltak a tévék?”
hangzott el egy beszélgetés egy apuka és egy kb 4 éves kislány között 🙂 … lélekemelő pillanat volt ezt végig nézni.
Sajnos az idei megjelenésünk nem sikerült olyan simára, mint a tavalyi.
A szopóroller onnan indult, hogy defekt miatt az én kocsim kiesett a számításból. Ezért bátyám autóját kellett besoroznunk. Polaris – aki az őszi MondoCon után úgy döntött, hogy megint vállal egy egész napos melót az egyesületért – pont időre érkezett hozzánk. Bepakoltuk a retro cuccokat, de a kocsi nem indult. Lemerült az aksi. Bratyó szerzett gyorsan egy másik gépet, hogy bebikázzuk a verdát. Ekkor kiderült, hogy az üzemanyagszint jelző is bekrepált, mert full üres volt a tank, de piros fény sehol. Bratyó ezt is intézte. Szerzett egy kanna benzint, de ekkora már egy órás késésben voltunk. Esélytelen volt, hogy odaérjünk Millenárisra nyitás előtt.
A Millenáris Kis Rókus utcai kapuját addigra bezárták, ami szopó, mert így többszáz méterről tudtuk csak behordani a cuccot, hogy aztán a biztonsági szolgálat ne engedjen be minket, mert teltház van … nem érdekelte, hogy kiállítók vagyunk (ahogy a többszáz látogató se hatotta meg, akik hosszú sorokban fáztak mindenféle mangajelmezben, odakint) … de ha kihívunk egy szervezőt, aki bevisz, akkor bemehetünk. Az egyetlen szervező, akit ismertem Zetto, aki éppen hazaugrott valamiért, a főszervező meg nem vette fel a telefonját. Tehát maradt az, hogy dekkolunk az előtérben, és Mario Kart 7-tel agyoncsapjuk az időt, amíg Zetto visszajön … (Polaris alázott a Kartban csúnyán).
Nagyjából délre sikerült bejutni, hogy kipakoljuk a cuccot. Ekkor derült ki, hogy nincsenek székeink … ígérték, hogy nemsokára lesznek, de nem … zárásig nem jött egy se. Jó edzés volt ez megint a lábnak, aztán meg a farcsontnak a földön ücsörgés, miután a láb már lezsibbadt … mert minek áll, aki nem bírja … kemény meló ez egy informatikusnak, aki normál esetben egész nap csak ül.
A stand maga jól ment. A látogatók nem hagytak sok szabadidőt a gépeknek. A legnagyobb sikere az Atka által az egyesületbe adott Sega Megadrive 2-nek álcázott sárga kazis kamu nintendonak volt, ami ebben a videóban is látható:
Nem egy ilyen típusú gép, hanem pontosan EZ, ami ebben a videóban szerepel! Dancsó Péteré volt, tőle Atka megvette, bedobta az egyesületi közösbe, és így már a minek … dobozán rajta Dancsó aláírásával.
Messze a Duck Hunt volt rajta a legnépszerűbb. Lelkesen irtotta a nép fénypisztollyal a kacsákat. A többség nem tudta, hogy egy igazi magyar youtube celebhez kötődő ereklyével játszanak, de akinek elárultam a titkot … tyűűűű … igen, mert Dancsó Péter megengedte!
—
A nap esettanulmánya ez a kissrác volt:
kb 3-4 éves forma, aki egészen új alkalmazását találta meg az N64 joynak. Mivel kézben túl nagy volt neki a kontroller, lerakta, és úgy használta mint egy arcade sticket … “truly wonderful the mind of a child is” 🙂
(egy zárójeles gondolat az animéről: Itt érzem, hogy 32 évesen öreg vagyok … kb egy kukkot nem értek a miliőből, ami ezeken az animés bulikon körülvesz … de nem azért vagyok öreg, mert nem értem az animéseket, hanem azért, mert már is nem zavar, hogy nem értem mi van)
Hozzá-
szólás